Néhány apró fejlesztés
Március 15th, 2010Néhány apró fejlesztésről szeretnék beszámolni, amelyek már váratnak magukra egy ideje, de végre sikerült rászánni az időt.
Az egyik, hogy már lehet kategóriákra is feliratkozni RSS-en. Ha megtekintesz egy kategóriát, akkor az oldalhoz tartozó RSS feed a kategóriához tartozó RSS feed lesz. Ugye ezt a böngésző címsorában lévő kis sárga RSS ikonként érhetitek el. ![]()
A másik, hogy kicsit belenyúltam a "slug" generálásba. Eddig pl. az ö-ből az URL-ekben oe lett, ezeket a két karakteres átalakításokat kivettem, tehát mostantól simán o lesz az ö-ből, szerintem ez olvashatóbb URL-eket eredményez.
Végül, de nem utolsósorban belőttem a twitter plugint, aki szeretne, mostantól automatikusan pingeltetheti a twitterét az új posztokról.
WordPress importáló
Március 7th, 2010Az egyik, amiről írni szeretnék, hogy néhány hónapja beígértem nektek jópár fejlesztést. Azóta nem írtam ezekről, és sajnos megvan az oka. Az őszi félévben elkezdtem a PhD képzést, ezért semmi időm nem maradt a fejlesztésekre. Most tavasszal PhD helyett mégis dolgozni kezdtem, így némileg több szabad időm van, de nem tudok olyan gyorsan haladni, mint szerettem volna. Szóval a fejlesztések nem maradnak el, csak késnek.
Ellenben a segítő kéz mindig jól jön, szóval ha valaki szeretné megsürgetni a dolgokat, tessék szólni, és be lehet szállni! ![]()
Van viszont egy fejlesztés, amivel szolgálhatok, köszönhetően Aldaris kollégának a Kir-Dev-ből: ez pedig egy WordPress importáló plugin.
Kérdőív kiértékelése
November 9th, 2009Eljutottam végre oda, hogy kiértékeljem a kérdőívet, amit a rendszer használhatóságáról, fejlesztési lehetőségeiről írtam ki. Elég sok válasz jött, köszönet érte.
A részletek a cikk részletes nézeténél...
Karbantartás vége, új SSO
November 5th, 2009Először is, elnézéseteket kérem a hosszú kimaradásért. A webszerveren le lett cserélve az SSO ügynök, várni kellett az új SSO modulra, majd az átállás sem volt zökkenőmentes. (Technikai részletekről itt.)
A bejelentkezés, csoportkezelés ismét működik, ha mégis valamilyen problémával találkoznátok, jelezzétek!
BTW, köszi, hogy sokan kitöltöttétek a múltkori kérdőívem, viszonylag sok válasz jött. Remélem hamarosan lesz időm kiértékelni, és megírom ide is, hogy mi lett az eredmény, illetve milyen fejlesztések várhatóak a közeljövőben.
Ötletek és karbantartás
Október 22nd, 2009Az elmúlt napokban gondjaitok lehettek a belépéssel. Ez azért volt, mert verzióváltás történt az SSO-ban, és sajnos nem volt tökéletes a kompatibilitás. A rendszer még most sem 100%-os, de a funkcióknak nagyrészt működniük kell. Türelmeteket kérjük, dolgozunk a problémák kijavításán.
Mindeközben viszont a segítségeteket is szeretnénk kérni! A mostani blog.sch-n nem hiába virít a "nagyon béta" felirat. Ez az első verzió, és a lényeg az volt, hogy működjön a belépés, blogindítás, körtagságok kezelése. Most azonban szeretnénk tovább lépni, ezért létrehoztunk egy kérdőívet, hogy felmérjük, szerintetek miken kellene változtatni, milyen fejlesztésekre lenne szükség.
Kérünk, szánjatok pár percet erre a néhány X-re, és töltsétek ki a kérdőívünket:
A segítséget előre is köszi!